Mi nem a szkepticizmus?
A mindennapi nyelvhasználatban szkeptikusnak lenni annyi, mint kételkedni valamiben. De gyakran negatív tartalommal társul a szkeptikus jelző, mert szokás úgy tekinteni, hogy a szkeptikus ember hajlamos mindenbe belekötni, hitetlenkedni, „okoskodni“ és általában kellemetlenkedni. Bár vannak olyan szkeptikus személyek, akikre ez sajnos jellemző, mert szeretik folyton demonstrálni, hogy igazuk van, míg mások szerintük tévedésben élnek, általánosságban nem húzható egyenlőségjel a kötekedő, kellemetlenkedő személy és a szkeptikus személy közé.
De az utóbbi időben elterjedt a „szkeptikus“ jelző használata olyasmikkel összefüggésben is, mint az ember által okozott globális klímaváltozás, a védőoltások szükségessége vagy épp a COVID-19 világjárvány és az azt okozó SARS-CoV-2 vírus létezése. Fontos azonban tisztázni, hogy ezekkel kapcsolatban a „-szkeptikus“ utótagot úgy használják, hogy amögött nem annyira egészséges kételkedés, mint inkább a tagadás különböző szintjei állnak. A tagadás azonban NEM egyenlő a szkepticizmussal.
És akkor mi a szkepticizmus?
A szkepticizmus egyrészt egy filozófiai irányzat, amely ókori görög gondolkodóktól ered. A szkeptikus filozófiáról bővebben itt olvashatsz.
Manapság azonban a szkepticizmus alatt sokkal inkább a tudományos szkepticizmust értjük, amely a 17-18. század filozófiai irányzataira vezethető vissza, elsősorban a racionalizmusra, az empirizmusra és a pozitivizmusra. Ezen szellemi áramlatok térnyerése időben egybeesett a modern tudomány kialakulásával is, amelynek révén a minket körülvevő világ addig soha nem látott mélységben megismerhetővé vált. Épp ezért a modern tudomány módszerei azok, amelyek által a tudományos szkepticizmus képviselőinek meggyőződése szerint a világ működése legalaposabban megismerhető. A tudomány ugyanis nem csupán ismeretek összessége, hanem leginkább egy módszer, amelynek lényege hogy a jelenségek értelmezésére létrehozott elméleteket a gyakorlatban próbára tesszük, az eredményeket értékeljük, értelmezzük és a teszteken elbukott elméleteket elvetjük vagy módosítjuk mindaddig, amíg az elméletünk és a gyakorlati tapasztalások teljes összhangban nincsenek. Ennek két előnye is van: egyrészt lehetőséget ad arra, hogy folyton kijavítsuk a hibákat és egyre pontosítsuk elméleteinket, végső soron pedig az ismereteinket, másrészt pedig az ember pszichológiai mikrokörnyezetéből eredő szubjektivitás kiküszöbölését is lehetővé teszi, mivel az elméletek próbáját objektív vizsgálati szempontok szerint, objektív eszközökkel (lehetőleg műszeres mérésekkel) kell elvégezni.
Ezekből következik tehát, hogy a tudományos szkepticizmus lényege ennek a módszernek az ellenőrzése, számonkérése, különösen olyan esetekben, amikor egyes állítások tudományos bizonyítékai hiányoznak vagy nagyon gyenge lábakon állnak. A szkeptikus személy ezért feladatának tekinti, hogy felhívja a figyelmet azokra az esetekre, amikor ez a helyzet fennáll és valamit vagy nem tudományos alapossággal vizsgálnak (nem tudomány) vagy épp tudományosnak próbálják álcázni azt, ami teljes mértékben nélkülözi a tudományos módszertant (áltudomány). Utóbbi leleplezése, példaként való bemutatása általában a szkeptikus kedvenc feladatai közé tartozik. 😉